2014. november 27., csütörtök

Évkezdés

Az úgy volt, hogy szeptember elsejétől elkezdtük az évet, a tanévet, a szorgalmi időszakot, a komoly munkát, az ovit, a beszoktatást, a táncot...most hirtelen nem jut más az eszembe. És el kellett, hogy teljen pár hét, be kellett, hogy csússzon pár hiba, hogy elmondhassam a rendszer így több mint két hónapos bejáratás után hibátlanul működik!!!!Hurrá!!!
Kezdjük az aprónéppel. 
Dorottya megkezdte pályafutását a Mókus csoportban és kikapott két olyan kedves, aranyos óvónénit, hogy az első perctől fogva biztos voltam itt jó helye lesz neki. Pár nap alatt beszokott és a második héttől pedig ott is alszik az oviban. Három hónap alatt egyszer volt másik ruhában, mint ahogy reggel öltözött. Pancsolt a csapnál és lespriccelte magát. Szóval, nem volt véletlenül, izgalomtól való bepisilés, se semmi!!! Vegyes csoportba jár, 15 nagy kapott 8 mini leánykát. Dorka a legkisebb. Dorkát 2-3 nagyfiú úgy babusgatja, mint ahogy hercegnőket még sosem. Kísérgetik. Fésülik. Etetik. Öltöztetik. És meghívják a hatodik (!) szülinapi bulijukba!!!

Danus kevésbé volt lelkes az első hetekben, de ő már csak ilyen...Továbbra is nehezen indul el, nehezen szakad el a reggeli mesenézéstől, de ha már ott van jól érzi magát, néha még szemrehányást is tesz, hogy korán érkeztem délután. Újraindult a Tánciskola, ezúttal heti négy órában, néptánc és balett oktatással kiegészülve.
-Jó volt a tánc Dana?
-Nem, (nevet)de azért akarok járni!

Megint készülnek bemutatóra, Danán látszik, hogy élvezi. Biztos, hogy kötődése/érzéke van ehhez a komolyabb műfajhoz. Bandi papáékkal ismét ellátogattak az Operába, ahol élvezte a Coppélia előadást.
Mi jól vagyunk, én nagyon élvezem a tanítást, nagyon jó volt visszamenni a Madáchba.

Heti három alkalommal Krisz viszi reggel a lányokat oviba és egyszer ő megy Danával a délutáni táncra. Apu hétfőnként kíséri Danust táncolni. Dana heti kétszer jár logopédiára, én heti egy délután kosarazok. Krisz kétnaponta esténként fut. Dorka és Dana is heti egyszer az oviban tornázik. 
Néha mindenki itthon van egyszerre:)
Eddig még mindenki és minden táska/cipő/tornaruha a helyén volt :)